Dr. Tóth Lajos Barna, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház orvos igazgatója az egyetlen Magyarországon, aki onkológiai sebészként speciális eljárással segíti olyan daganatos betegek túlélését, akikről a szakma szinte már lemondott. Olasz és amerikai professzoroktól tanulta a különleges műtéti beavatkozást. A 168 Óra múlt heti, Szerda 11 című interaktív rádióműsorának vendégével az interjút – amelynek szerkesztett változatát közöljük – PÁSZTOR MAGDOLNA készítette. (2014.02.05.)
Dr. Paul Sugarbaker
- Szomorú tény, hogy Magyarországon a stressz és a környezeti hatások miatt nagyon sok a daganatos beteg. Minél előbb fölismerik a rosszindulatú daganatot, annál könnyebb jobb hatékonysággal segíteni. Ugyanakkor számos betegnek ön az utolsó reménye.
– Betegeim többségének áttétei vannak a hasüregben, a hashártyán. Ma Magyarországon – a nyíregyházi kórházat kivéve – máshol nem operálják meg ezeket a pácienseket. Végstádiumban lévőnek tekintik őket, csak kemoterápiát kapnak.
– Mi az ön módszerének lényege?
– Dr. Paul Sugarbaker amerikai professzor találta ki ezt a speciális sebészeti módszert még a kilencvenes évek közepén: a hasüregből minden olyan, nem életfontosságú szervet eltávolítunk, amelyen daganatsejtek vannak. Például: levesszük a máj tokját, ha szükséges, csonkolunk a vastagbélből, kivesszük a lépet, adott esetben a női belső szerveket is.
– Biztonsággal látható a rosszindulatú sejtosztódási folyamat?
Dr. Tóth Lajos Barna
– Betegeimnek azt mondom: ilyenkor úgy néz ki a hasuk, mintha grízzel szórták volna be. Sajnos az efféle betegségek késői felismerésének éppen az az oka, hogy a korszerű diagnosztikákkal – CT, PET-CT, MR-vizsgálat – sem láthatók a néhány milliméteres elváltozások. De ha a sebész felnyitja a beteg hasát, az apró elváltozásokat is észreveszi.
– A sebész szeme és keze többet ér a finom technikánál?
– Igen. Ebben a műtétben a daganateltávolítás mértéke lényeges független prognosztikai faktor, vagyis olyan tényező, amely meghatározza a beteg túlélését, gyógyulási folyamatát. Neki akkor a legjobb az életkilátása, ha az összes látható daganatot kiszedem a hasüregből. Csakhogy hasonló műtéttel is óhatatlanul daganatszóródást idézünk elő a hasüregben. És a sebész – legjobb tudása szerint – befejezi az operációt, visszavarrja a beteg hasát, aztán néhány hónap múlva esetleg kiderül, a betegnek hashártyaáttétei lettek.
– Ön viszont nem zárja össze azonnal a hasat...
– Pontosan. Amikor már nincs látható daganat – de ugye tudjuk, a hasüreg tele mikroszkopikus daganatsejtekkel –, speciális pumpával hatvan percig keringtetem a 42,5 fokos, nagy koncentrációjú kemoterápiás oldatot a beteg hasában, hogy a folyadék a hasüregbe sodort daganatsejteket elpusztítsa.
– Nem veszélyezteti az ép szerveket a 42,5 fok?
– Nem. Ez tudományosan megalapozott hőmérséklet: 45, 46 foknál már visszafordíthatatlan lenne a károsodás.
– Akkor már égetne?
– Igen. A kezelési módszer mögött hosszú-hosszú évek tapasztalatai, kutatásai állnak. Ez a kemoterápia ott fejti ki hatását, ahol a leginkább szükséges. Másrészt csak minimális mértékben szívódik föl a szisztémás keringésben, ezért csekély a mellékhatása.
– Mennyi ideig tart így a műtéti beavatkozás?
– Nagyon hosszú. Megesett, hogy 12 órán át tartott. Legutóbb „csupán” 10 órán keresztül. A terhelés miatt általában 65 év fölött nem is ajánljuk a betegnek a műtétet. De volt már idősebb betegem is, és sikerült a beavatkozás nála.
– Rendkívül fontos, hogy az orvos érezze: a betege nagyon meg akar gyógyulni.
– Egy onkológiai beteg sokkal jobban kötődik az élethez, másképpen kapaszkodik bele. Nemrég olvastam, hogy Amerikában előrehaladott stádiumban lévő emlődaganatos nőket kérdeztek meg a jövőbe vetett hitükről. Mind tudták, hogy meghalnak, s mindent vállaltak volna egy plusz hónapért.
– Ön nyíltan megmondja a betegnek, mire számíthat?
– Mindig elmondom: ez egy nagy műtét, csodára én sem vagyok képes, de a remek csapatommal – mert az érdem nem az enyém – tudunk valami olyat, amit ma Magyarországon más nem. De nyilván van olyan helyzet, amikor a betegség nekem is megálljt parancsol.
– Akadt olyan, aki erre úgy reagált, hogy akkor mégsem vállalja?
– Ilyen nem volt. Pedig ötven beteget operáltunk meg 2012 májusától. Magyarországon akkor volt az első ilyen beavatkozás. De talán Kelet-Közép-Európában is mi voltunk az elsők.
– Fiatal sebészként föltűnt a kollégáinak, hogy milyen jó kezű?
– Egy fiatal sebészről még nem lehet megmondani, milyen szakember lesz belőle. De az adottság, az elhivatottság látszik. Ugyanakkor különösen igaz a sebészetre, hogy főnököt kell jól választani.
– Ezek szerint ön szerencsés volt.
– Briliáns sebészektől tanulhattam. Debrecenben végeztem, s 1992-ben az ottani Kenézy Gyula Kórházban kezdtem dolgozni dr. Kósa Csaba, majd dr. Hajd- Zoltán professzor úr sebészeti osztályán. Tizenöt évig voltam ott. Hajd- professzor úr emblematikus alakja a magyar onkológiai sebészetnek: példát mutatott nekem.
– Ha jól tudom, egy neves milánói professzor is a tanítványává fogadta.
– A cytoreduktív sebészeti (CRS) beavatkozás és a hasüregi kemoterápiás kezelés 1995-től lassanként elterjedt a világban. Európában főként dr. Marcello Deraco milánói professzorhoz kötődik ez az eljárás. Amikor 2011-ben kijutottam Bergamóba egy nemzetközi kongresszusra, ahol speciálisan a hashártyaáttétek kezelésével foglalkoztak, Deraco professzor is ott volt. Vettem a bátorságot, és elmondtam neki: Magyarországról jöttem, s nálunk sajnos még nem ismert ez a módszer. Azt válaszolta: tudja, ugyanis operál magyar betegeket is. Aztán hosszabb-rövidebb időket töltöttem milánói klinikáján, asszisztálgattam a műtétjeinél, s kezdtem megtanulni tőle, amit lehetett. Akkor már a nyíregyházi kórházban voltam, ahol az osztályvezető főorvos, a rendkívül komoly tudású daganatsebész, dr. Bogdán Rajcs Sándor támogatott, és engedte, hogy végezzek ilyen műtétet.
– Magyarországon az OEP mennyit fizet egy-egy ilyen műtét után?
– Nem titok: az olasz professzornál 100-140 ezer euró ez a beavatkozás...
– Úgy érti: 30-40 millió forint?
– Igen. És külföldön az efféle műtétek költségét döntően a magyar egészségbiztosítási pénztár viselte.
– Hiszen EU-tagállam vagyunk.
– Így van. De ez sokkal inkább megterheli a hazai OEP-kasszát! Itthon ugyanis 2-2,5 millió forintból tudjuk kigazdálkodni a műtét költségeit. Tőlünk nyugatra már minden államban és Ázsiában is van cytoreduktív sebészet. Biztosra veszem: az adott ország egészségpolitikusai, egészségügyi közgazdászai kiszámolták, hogy ez megéri a betegnek, megéri az országnak és az ottani gazdaságoknak is. Különben nem terjedt volna el ennyire ez a fajta beavatkozás.
– De itthon más még mindig nem végez ilyen műtéteket. Egyáltalán: hogyan bírja ezt egyedül?
– Nehezen.
– Számomra érthetetlen: jól képzett magyar sebészkollégái miért nem akarják öntől ezt megtanulni?
– Nem tudom. Nem értem. Már az idén hat-hét hazai kongresszuson tartottam prezentációt erről a módszerről. És őszintén szeretném, ha Magyarországon nem csak Nyíregyházán csinálnánk ezt, de még legalább két-három központ alakulna.
– Mondjuk ott, ahol klinikák vannak, orvosi egyetemek: Szegeden, Pécsett, Budapesten.
– Ez annyira speciális feladat, hogy klinikán mindenképpen helye lenne. Minden fórumon elmondtam: sok szeretettel várom kollégáimat, mindent megtanítok nekik a műtőasztal mellett, mert ez nekem is fontos, hiszen most már nem nagyon bírom. Fizikailag sem tudok mindennap operálni. És csak a kis hányada jut el hozzám azoknak a betegeknek, akiken el lehetne végezni ezt a beavatkozást.
(Forrás: 168ora.hu)
(Forrás: 168ora.hu)
