GYÓGYULJ ÉS GAZDAGODJ!

2015. július 9., csütörtök

Így működik a szervóránk


A hagyományos kínai orvoslás szerint a szerveink meghatározott időben és sorrendben működnek, illetve pihennek.Ez nagy segítség lehet nekünk, hogy tudjuk, mikor érdemes táplálkozni, sportolni, orvoshoz menni, pihenni.


12 fő szervünk 2 órás váltásban dolgozik értünk, ezért az energiapályákon is állandó a mozgás. 
Ha odafigyelünk szervezetünk órájára, vele és magunkkal is jót teszünk, megtartjuk az egyensúlyt.
Érdemes odafigyelni a szervóra ébresztőire, mert céltudatosan tudjuk erősíteni szerveinket, szervezetünket. 
Ha megnézzük az órát, minden szervnek van egy párja. 
Ha az óra például reggel 8 órakor, amikor a gyomor aktivizálódik, bármilyen módon hatunk a gyomorra, a szívburokra épp ellenkezőleg hatunk.
Az orvosi esetek megfigyeléséből kiderülne, hogy a szívinfarktus, szívvel kapcsolatos problémák 12 óra körül, az epegörcs este jelentkezik.

Nézzük sorba az óra mozgását:



1-3 óra között: a máj méregtelenít.
Ne terheljük zsírral, alkohollal, dohányzással, és kávéval sem! 
Az agy oxigén ellátása ilyenkor a leggyengébb. 
Az epebántalmakban szenvedők ilyenkor ébrednek.

3-5 óra között: aktivizálódik a tüdő, felkészül a napi munkára. 
Ilyenkor ébrednek a dohányosok, asztmások, hörghurutosok. 
Ebben a két órában uralkodik el a félelem és a szorongás.

5-7 óra között: aktivizálódik a vastagbél. 
A legjobb idő a székletürítésre. Szabaduljunk meg a méreganyagtól, hogy ne szívódjon vissza. 
Lehetőleg kerüljük a stresszt, a rohanást, ha lehet folyamatosan ébredezzünk, igyunk sok  folyadékot.

7-9 óra között: a legterhelhetőbb a gyomor, ilyenkor együnk vitaminban, ásványi anyagban gazdag ételeket, táplálékkiegészítőket.

9-11 óra között: az idegrendszer a legnyugodtabb és legnagyobb a szellemi teljesítőképesség! 
Beindul a lép és a hasnyálmirigy. 
Ne fogyasszunk alkoholt, viszont jöhet az édesség, a gyümölcsök, a méz. 
Kerüljük a fizikai megterhelést!

11-13 óra között: van a szívciklus időpontja.
A legjobb idő a sportolásra! 
Délben erősödik a gyomorsav- és epetermelődés, ilyenkor jöhet egy könnyű ebéd. 
Kicsit leesik az agy oxigénellátása, sétáljunk vagy pihenjünk egyet.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés. 
A vékonybelek aktivizálódnak, csökken a fájdalomérzés, fokozódik a fizikai aktivitás.

15-17 óra között: a húgyhólyag a legintenzívebb. Igyunk sok cukormentes folyadékot, szervezetünk kiüríti a méreganyagot. 
Elérjük az aktivitás tetőpontját, sportolás, tanulás, munka teljes testbedobással.

17-19 óra között: a vese tisztító munkája következik. Ezért ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. 
A vérnyomás csökken, a szívműködés lassul, egy kis pihenés jól jöhet!

19-21 óra között: indul a szívburok és a vér munkaideje. 
Ha ilyenkor eszünk, azt már szervezetünk nem dolgozza fel, hanem elraktározza. 
Érzékeink kifinomulnak, menjünk színházba, olvassunk, hallgassunk zenét. 
Felkészül szervezetünk az éjszakai pihenésre.

21-23 óra között: indul az úgynevezett hármas melegítő tevékenysége. 
Testünk, lelkünk pihenőre, nyugalomra vágyik, csökken a teljesítőképesség, a legpihentetőbb alvás ideje. 
Nagyon fontos, hogy ne együnk és ne dohányozzunk ebben az időben.

23–01 óra között: kezd el dolgozni az epehólyag. Ilyenkor kevésbé csillapítható a fájdalom.
A kínai orvoslás szerint, akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energia keringése harmonikus. 
Ez az energia a vitalitást, életerőt jelenti.
Az energiakeringés akadályoztatása betegséghez vezethet, érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.

(Forrás:hir.ma)